Nyári este ! :/

Csodálatos nyári este volt, az égen már ragyogtak a csillagok, s

kellemesen langyos szellő fújdogált, megremegtetve a szomorúfűz ágait.

A két fiatal szerelmes egymásba gabalyodva ült a fa alatt, s nem törődtek a külvilággal.

Éppen ezért azt sem vehették észre, hogy ott guggolok a szemközti bokor indái

közt, s némán figyelem őket. Jobb kezemmel félre hajtottam egy arcom

elé lógó gallyat, míg a ballal egy baltát szorongattam.

Csak a megfelelő alkalomra vártam, hogy cselekedhessek. Mindkettejüket jól

ismertem, a legjobb barátaim voltak. A srácot Andrásnak, a lányt

Bettinek hívták, egy osztályba jártam velük. Mindig számíthattam rájuk,

ha segítségre szorultam, s ezt mindig viszonoztam is. Sosem tudtam

volna ártani nekik egészen ma estéig. Most azonban elkövettek egy nagy

hibát: szerelmesek lettek egymásba.

Bettit már egészen kis korom óta ismertem, s én is szerelmes voltam belé első perctől fogva.

András az iskolában ismertem meg, a legjobb barátomként tekintettem rá. Ezt azonban nem tudtam nekik megbocsátani.

Mikor megtudtam, hogy mi van kettejük között, düh és bosszúvágy öntötte el az agyamat és

csak arra tudtam gondolni, hogy ezt nem hagyhatom büntetés nélkül.

András félre húzódott a lánytól, mondott neki valamit, aztán felállt,

leporolta a nadrágját és elindult a tisztás széle felé, az erdőbe.

Eljött az én időm!

Megvártam, amíg a srác eltűnik a lány szeme elől, s felpattantam.

A tisztás szélén a homályban, ahol Betti nem vehetett észre,

végigosontam András után, és én is ott vettem be magam a fák közé, ahol

ő.  Nem kellett sokáig keresnem, alig volt néhány méterre a

legszélső fáktól. Mikor ráleltem, éppen a dolgát végezte. Nem húzhattam

sokáig az időt.

- Ne haragudj pajtás. – suttogtam, és két kézzel

meglendítve a baltát pontosan a gerince mellett hasítottam ketté a

hátát, nyaktól derékig. Azonnal meghalt.

Elégedett vigyorral az arcomon néztem a földön heverő vértől lucskos testet. Mielőtt megfordultam volna, leköptem.

Ezután elindultam a következő áldozatom felé.

Út közben azon töprengtem, vajon milyen arcot fog vágni Betti, mikor

meglát? Ahogy magam elé képzeltem, nevetés tört rám, amit azonnal

elfojtottam.

Lassan közelítettem meg hátulról, vigyáztam, nehogy

idő előtt meghallja lépteimet. Mikor elértem a fát, félhangosan

megköszörültem a torkom, hogy észrevegyen.

Mire megfordult, a baltát a hátam mögé rejtettem, így a homályban semmiképpen sem láthatta azt meg.

- Jó estét kedvesem! – köszöntöttem, s szememben fellángoltak a bosszú lángjai.

- Szia! Te hogy kerülsz ide?!

- Mondhatni, erre vitt az utam. Te?

- Andrással vagyok itt… tudod, járunk.

- Tudom. Ő most hol van?

- Épp a dolgát végzi, mindjárt itt lesz.

- Nem hinném.

- Hogy érted ezt?

- Nem fog már visszajönni.

- Miket beszélsz?

Lassan előhúztam a baltát rejtekéből és úgy tartottam, hogy a holdfényben megcsillant rajta a vér.

- Úristen! Te…

Némán bólintottam és tettem feléje egy fenyegető lépést. Ismét magasra emeltem a gyilkos eszközt.

- Szeretlek! – mondtam halkan, aztán kettécsaptam a fejét…