:/

Csak most látom, hogy mindig is őt szerettem. Mindig, az első perctől fogva. Épp azért féltem tőle, mert annyira szerettem. Gyáva voltam a szerelemben is, mint mindenben. Igyekeztem elbújni a valóság elől. Harcoltam ellene, szégyelltem, hogy akkora hatalma van fölöttem. ...és megjárattam vele a poklok útját. Most pedig úgy vágyom utána, hogy majd belehalok. Azt mondhatod, persze, jellemző, hogy amint elérhetetlenné válik valami, azonnal felébred a vágy. Lehet, hogy igazad is van. Hogy ilyen vagyok. De azt tudom, hogy szeretem őt, hogy mindig szeretni fogom, és hogy most itt hagyott örökre. :/