Szeretsz?...

-Szeretsz?
-Nem tudom
-Miért nem?
-Nem vagyok biztos
-Kételyek?
-Azok.
-Akkor mit érzel?
-Ez bonyolult. Néha hiányzol,nem birom,ha nem vagy velem Szügségem van a jelenlétedre,még ha nem is nézek rád. Néha ellöklek,mert félek. Megijedek töled,pedig nem bántasz. Néha tudnék veled akármeddig akárhova…csakhogy együtt lehessünk. Néha úgy érzem,nem jó,ha itt vagy vagy nézel,mert elvársz dolgokat. Lehet,hogy nem tudom megtenni. A szivem megszakad,ha mással látlak,de nem szólok egyetlen szót sem. Csak elsétálok…néha,utálom ahogy kinézel. De ezt sem mondom soha. A lényed kárpótol mindenért. Nem tudok soha haragudni rád úgy igazán. Pedig lehet,olyat tettél,amiért másnak már nem jutna a bocsánatból. Néha ha rád gondolok sirok, néha nevetek,néha orditok,aztán megint ott a mosoly az arcomon. Lehet egyszerű,de nem…ez bonyolult.
-Akkor szeretsz?
-Azt hiszem…

A kegyetlenség az ...

"A kegyetlenség az, amikor közel enged valaki, majd eltaszít. Amikor megmutatja neked, milyen jó is lehetne, aztán újra ellök, te pedig ott maradsz összetörve a porban, teljesen kiszolgáltatva neki. Neki, aki szeret. De nem szeret annyira, hogy igazán az élete részévé válhass."

Eldobtad őt..

Eldobtad őt. Eldobtad azt a lányt, aki bármit és mindent megtett volna érted. Eldobtad azt a lányt, aki mindenét neked adta, és bízott benned. Eldobtad azt a lányt, aki mindent beleadott, hogy ott lehessen neked. Eldobtad azt a lányt, aki elküldött magától mindenki mást, mert bebeszélte magának, hogy nem bízhat bennük. Eldobtad azt a lányt, aki az egész világot benned látta. Eldobtad azt a lányt, aki keresztül ment a poklok poklán, hogy veled lehessen. Eldobtad azt a lányt, aki hajlandó volt várni, ameddig csak kellett, csak hogy a tiednek hívhassa magát. Eldobtad azt a lányt, aki még mindig akart téged, miközben te semmiként kezelted. Eldobtad azt a lányt, aki hónapokat töltött reménykedve, hogy ti ketten végül együtt lesztek. Eldobtad azt a lányt, aki sokáig fent maradt, azon izgulva, hogy vajon jól vagy-e. Eldobtad azt a lányt, aki továbbra is annyi mindent megtett érted, még ha tudta is, hogy semmit nem kap cserébe. Eldobtad azt a lányt, aki nem hallgatott azokra, akik rosszat mondtak rólad. Eldobtad azt a lányt, aki a világon bármit megtett volna érted. Eldobtad őt. És tudod mit? Most elveszítetted.

Vigyázz rá és becsüld meg..

Vigyázz rá és becsüld meg!! -Miért? -Majd meg tudod ha elveszíted..

Szerettél már valaha valakit annyira....

Szerettél már valaha valakit annyira Hogy sírnod kellett? Vágytál már valaha úgy valamire Hogy nem tudtál aludni éjjel? Volt már valaha, hogy a szavakat kerested De nem találtad?

Azt hittem...

Azt hittem,hogy nem képes szeretni senkit sem. Tévedtem ...engem nem tudott szeretni !

Ha megkérdeznéd...

Ha megkérdeznéd, vajon miért is szeretlek? Válaszolni nem tudnék neked.. Ha megkérdeznéd, vajon miért is jó ez nekem? Azt mondanám, mert szeretlek! Szeretem, ahogy nézel rám, Szeretem, mikor beszélsz hozzám Szeretem, mikor meg simogatsz. Még azt is amikor "bolondnak" mondasz A haragodat és a mosolyodat Szeretek mindent, mindent, ami te vagy!

Néha....

Néha túl sokat várunk el másoktól, pusztán azért mert mi megtennénk annyit értük

Túl sokszor kapsz olyat amit nem vártál ....

Túl sokszor kapsz olyat amit nem vártál az élet pofonokat oszt a csicska meghátrál

Én csak emlékszek..

Én csak emlékszek, hogy milyen volt ezelőtt. Hogy érted? Úgy értem, a dolgok változnak. Az emberek változnak, te változtál. Órákat beszéltünk és most szerencsésnek mondhatom magam, ha naponta pár percet beszélek veled. Te velem akartál lenni és most úgy teszel, mintha mindig túl elfoglalt lennél. Emlékszek a viccekre, a nevetésekre, a mosolyokra, amiket megosztottunk. És én kételkedem benne, hogy te akármire is emlékeznél ezek közül.

Ne a múltja érdekeljen ...

Ne a múltja érdekeljen, hanem az, hogy kivé válik melletted. Hogy szeret, és hogy téged választott. Nem véletlenül a múltja a múltja. Valamiért megvált tőle, elbúcsúzott, maga mögött hagyta, ahogyan azt te is tetted a tiéddel. A boldogság egyik titka talán az, hogy nem hántorgatjuk fel a múltat, és megtanulunk a pillanatban élni, és azzal foglalkozni. Nem azon agyalni, hogy mi volt a múltban. Egyébként is: felesleges. Megtörtént, elmúlt, az egyetlen dolog, amit szebbé tudsz tenni a most.

Vajon hányszor...

Vajon hányszor törünk még darabjainkra, ugyan még mennyiszer addig, amíg eljutunk oda, hogy felfogjuk, sokkal jobbat érdemlünk. Amikor ez az egész már nem duma, nem vakítás, hanem úgy igazán szívből jövő érzés, valami olyan, ami biztosít arról, hogy van. Létezik. Mert sokszor elhisszük, hogy ő az, közben meg nem, mert aki majd Ő lesz, az oda fog rád figyelni. Mer szeretni, és büszke lesz arra, hogy szerethet. Ő valami más lesz. Sokkal több, sokkal inkább a tiéd. Addig meg örülni kell, ha nem jön össze, mert az csak annyit jelent, hogy valami sokkal értékesebb vár rád, valami sokkal inkább téged szolgáló. Igen, rohadt nehéz néha, tényleg az. Annyira, hogy legszívesebben feladnád az egészet, de ilyenkor csak arra kell gondolni, hogy a java még hátra van, és ami nem a tiéd, csak abban erősíthet meg, hogy kell lennie valaminek, ami viszont az lesz, csak még tartogatják addig, amíg fel nem fogod, hogy nem azért nem jön össze, mert kevés vagy, hanem azért, mert ezerszer jobbat érdemelsz. Mosolyogj – szép vagy. Ha nem érzed, mosolyogj még egyszer, és az leszel, mert a mosoly erre képes. Szépséget teremt, olyat, ami mindenkit megérint. Legalábbis azt biztosan, akit meg kell érintenie.

Van...

Van, hogy egy kis időre el kell hanyagolnunk a embereket akik közel állnak hozzánk, hogy megtudjuk kinek hiányzunk.. hogy ki az aki felkeres minket, aki ok nélkül felhív. Ekkor jössz rá, kik az igaz barátaid, akiknek nem csak akkor kellesz, ha baj van..

Bár...

Bár sose tetszettél volna meg. Bár sose pazaroltam volna arra az időmet, hogy veled beszélgetek, vagy rád gondolok. Bár sose aggódtam volna, és sose érdekelt volna, hogy mennyire figyelmen kívül hagysz. Bár sose izgultam volna ennyire, amikor éreztetted velem hogy különleges vagyok. Bár sose hittem volna el a szavaidat. Bár sose lettek volna reményeim feléd. Bár sose próbálkoztam volna, úgy hogy tudom hogy ugyanazokon a dolgokon fogok keresztül menni. Mert a végén, az egyetlen akinek fájni fog, az én vagyok.

Kérdezhetek valamit ?

-Kérdezhetek valamit? -Persze. -Te szereted őt? -Igen. -De honnan tudod, hogy szereted? Mit érzel, mikor vele vagy? -Azt, hogy Ő a legfontosabb az életemben, és nélküle én semmi sem vagyok. -Ha elveszítenéd mit tennél? -Meghalnék. Nekem ő az, aki az életet jelenti. -Tehát te nem félsz a haláltól? -De, félek. Eszméletlenül. De ha ez lenne az ára, hogy mellettem legyen, azt hiszem megéri..

Fáj...

Fáj, hogy, soha senkinek nem voltam az első, a legfontosabb, még azoknak sem akik nekem mindennél fontosabbak voltak.Mindig jött valaki/valami és én csak úgy elfelejtődtem, lassan már egy sziát sem érdemlek. Mindig másodlagosnak lenni, fölöslegesnek érezni magam nem segít, hogy pozitívan lássam a világot, bármennyire is szeretném. Az emberek jönnek-mennek egymás életében. Soha soha soha nem szabad hinni az érzésnek, amely azt súgja fontos vagy neki, törődik veled, bármikor számíthatsz rá, mert mindez csak átmeneti állapot.

Ha szeretsz valakit...

Ha szeretsz valakit, annak a kezébe adod a legszebb értékeid: a szerelmed, a bizalmad, a hûséged, a figyelmed, a türelmed, a szívedet... az életed... Ahogy bánik vele, pontosan annyit érsz neki!

Ne az egyetlen lány akarj lenni.....

Ne az egyetlen lány akarj lenni az életében, hanem az, aki számít. Akire gondol, akit szeret, akiért a világot is legyőzné. Az akarj lenni, akiért mindent feláldozna, akit értékel. Akit véd és támogat. Aki mellett lépked, akinek a kezét fogja, és soha nem hagyja magára, csak akkor, ha azt kéri. Az a lány akarj lenni, aki hagyja menni, ha menni akar. Mert akármennyire is fáj, fel tudod fogni, hogy vannak dolgok, amiket engedni kell. És egyébként is: aminek a tiédnek kell lennie, az bizony a tiéd is lesz, jöhet bárki a képbe, porszem lesz ahhoz, hogy a dolgokon változtasson. Mert bizony aminek meg kell történnie, az megtörténik. Amelyik csóknak el kell csattannia, az bizony el fog csattanni.

Nem ...

Nem a magasságtól félsz, hanem az eséstől.
Nem a szerelemtől félsz, hanem attól, hogy nem szeretnek viszont.
Nem félsz elengedni, attól félsz, hogy tényleg elmegy.
Nem félsz attól, hogy újra megpróbáld, attól félsz, hogy megint ugyanaz fog fájni.

Szeretlek ...

Szeretlek ! Tudod mit jelent ez ? Én mindig ott álltam melletted de valahogy ez téged soha nem érdekelt....mindig próbáltam közelebb és közelebb kerülni hozzád de  mindig eltoltál ..nekem ennyi elég volt ..nem fogok harcolni valaki olyanért  akit kicsit se érdekelek ... majd  jön jobb ! Ebben biztos vagyok ! :)